Harminckét éve vártak erre az alkalomra a Real Madrid szurkolók... a csapat 1966 után ismét megnyerte e legrangosabb európai kupasorozatot, ezúttal a Juventust 1-0 arányban legyőzvén. Pedig az idény nem indult túl fényesen a madridiak számára, hiszen a német Jupp Heynckes által irányított királyi alakulat vergődött a Bajnokságban, és a Spanyol-kupától is hamar búcsút vett. Pedig nagyszerű labdarúgók játszottak ekkortájt is a Real Madridban. Redondo, Raúl, Seedorf és még hosszasan lehetne sorolni a neveket. A szurkolók elvárása, mindenképpen trófea nyerése volt, ám januártól, már csak a Bajnokok Ligája sikerében reménykedett a csapat, és annak népes szurkolótábora. "Azért jöttem ide, mert szentül hiszek abban, hogy ez az esztendő meghozza a hetedik BEK/BL győzelmet a csapat számára!" – mondta Jupp Heynckes frenetikus hatást kiváltván bemutatása másnapján. A Real Madrid a Bajnokok Ligájában vitézkedett, és könnyedén lépett tovább az első csoportkörből. A negyeddöntőben a Bayer Leverkusen legyőzése sem okozott problémát a Heynckes legénységnek, így jöhetett az elődöntő, a címvédő Borussia Dortmund ellen. Az első mérkőzésre 90 ezer néző előtt, a Santiago Bernabéu stadionban került sor. A találkozó fél órás késéssel indult, mivel a Real Madrid radikális szurkolócsoportja (Ultras Sur) összedöntötte a szektoruk előtt lévő kaput... Mindez nem zökkentette ki a Realt, és 2-0-s győzelme azt eredményezte, hogy egy karnyújtásnyira került a Bajnokok Ligája döntő. A visszavágón a Dortmund sok helyzetet dolgozott ki, ám ezeket rendre elpuskázta, és az ottani 0-0 azt eredményezte, hogy a Real Madrid 1981 után, újra bejutott a legrangosabb európai kupasorozat fináléjába. Madrid örömmámorban úszik, könnyen lehet hogy Heynckes valóra váltja fogadalmát, és 1966 után újra Európa tetejére ül a Real Madrid. Pedig mennyire rosszul indult a blancóknak a szezon... A Real végül a spanyol Bajnokság harmadik helyén végzet, 11 ponttal lemaradva a Bajnok Barcelonától. Sebaj, mondhatták a madridiak, majd a Bajnokok Ligája döntőben, eljön a mi időnk. Úgy is lett. Mint azt tudjuk, a Real Madrid 1-0-ra legyőzte, az amúgy esélyesebb Juventust, így Európa tetejére ülhetett a királyi gárda. Mindennek ellenére a szezon végén Heynckesnek mennie kellett, ám ez már egy másik történet... Kanyarodjunk vissza az 1997/98-as Bajnokok Ligája döntőjére, és nézzük meg, mi történt azon a mérkőzésen. Érdekes vissza gondolni többek között arra, hogy ekkor még bizony Zinedine Zidane a zebrák szolgálatában állt. Az olaszok ünneplésre készülnek, a mérkőzés kezdete előtt fekete-fehér léggömbök lobognak. A találkozó 20 óra 45 perckor az impozáns Amszterdam Arénában, 50 ezer néző előtt megkezdődik. Az első öt percben mezőnyjáték folyt, érezhető volt, hogy mindkét gárda egyformán tart a másiktól. Joggal, hiszen a Juve a döntőig 23, még a Madrid 21 gólt szerzett. A 9. perc hozza első valamire való lehetőséget. Ekkor Zidane kapja a labdát a félpályánál. Megtalálja a jobb oldalon üresen érkező Di Liviót, akinek lövésébe Roberto Carlos belelép, így szögletre mentvén a dolgot. A 13. percben Hierro tartotta fel a holland Edgar Davidsot, amiért Helmut Krug játékvezető szabadrúgást ítél. 25 méter a távolság, Del Piero vállalja el, lövése Zidane elé kerül, aki nagy erővel, kiszorított helyzetből az oldalhálóba bombázza a labdát. Ezek után a Madrid bátrabb lett, a kezdeti olasz hév aláfagyni látszik. A 18. percben Deschamps rúgja fel Mijatovicot, így 20 méterről szabadrúgás következik a Real Madridnak. Hierro végzi el, azonban középre tartó lövését Peruzzi szögletre bokszolja. A 26. percben a mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete marad ki. Mijatovic iramodott meg a bal oldalon, a középen érkező Raúlhoz továbbít, aki azonban pár centivel a kapu mellé lő. Ezek után a csapatok visszavettek, és inkább a tökéletes védekezésre figyeltek. Nagy iramú, ám sok hibával tarkított első félidőt láthatott a publikum. 52. perc, Zidane készülődik szabadrúgáshoz. Úgy dönt hogy beadja a labdát, amit rosszul reagál le Illgner, ám szerencséjére Juliano fölé emeli a labdát. Megúszta a Real Madrid… A 60. percben újabb olasz lehetőség maradt kihasználatlanul. Davids beadását Inzaghi mellre vette, középre tartó lövését azonban Illgner könnyedén ütötte ki. Elérkezet a 67. perc, ami – mint később kiderült – döntőnek bizonyult. Panucci Raúlt keresi a beadással. Az olasz védők rosszul fejelik ki a labdát, ami pont Roberto Carlos elé kerül. A brazil állítás nélkül lő, a lövés azonban levágódik. Mijatovic eszmél leghamarabb, aki lecsap a levágódó labdára, elfekteti Peruzzit, és a kapuba lő! 1-0-ra vezet a Real Madrid! Hihetetlen közel került a Bajnokok Ligája győzelem. Leírhatatlan öröm madridi részről, és keserűség az olasz oldalon. Eddig a Juve volt aktívabb, ám a Real Madrid szerzett gólt, ezzel rendesen feladva a leckét Lippi mester tanítványainak. Petárdák repülnek be, fiesta van kialakulóban a Real Madrid szimpatizánsok körében. Azonnal egyenlíthetne a Juventus! Del Piero középre lövi a labdát, amit Inzaghi mellé lő. Hatalmas lehetőség volt, tán túl korán ürültek a madridiak. A 76. percben újabb veszélyes olasz támadás. A madridi védők rosszul fejelik ki a bejövő labdát, ami pont Davids elé kerül. A holland beverekszi magát egészen a tizenegyes pontig, ám gyakorlatilag feladja Illgnernek a labdát. Semmi sem akar sikerülni a Juventusnak, Bodo Illgner kapuja ma bevehetetlen számukra. S végképp, hiszen a hátralévő percekben már nem történt említésre méltó esemény. A játékvezető hármat fúj, a Real Madridnak 1966 után sikerült újból elhódítani a legrangosabb európai kupát. Öröm az egyik, szomorúság a másik oldalon. A Juventus az 1996/97-es évad után ismét elbukik a Bajnokok Ligája fináléjában, ráadásul úgy, hogy mindkétszer esélyesebb volt ellenfelénél. Jupp Heynckes a mennybe megy, sikerült beváltani érkezése után tett ígéretét. "EURÓPA KIRÁLYAI" – többek között ilyen címmel jelentek meg a győzelem másnapján a spanyolországi sportlapok. Így ért véget 1998. május 20-án a Bajnokok Ligája döntő. Pedja Mijatovic eddig is nagy kedvenc volt a Bernabéuban, ám a Juventus elleni góljával, örökre beírta magát a Real Madrid történelmébe. REAL MADRID: Illgner; Panucci, Hierro, Sanchís, Roberto Carlos; Seedorf, Redondo, Karembeu; Raúl (Amavisca 90. perc); Morientes (Jaíme 81. perc) és Mijatovic (Suker 89. perc). JUVENTUS: Perruzzi; Torricelli, Montero, Iuliano, Pessotto (Fonseca 70. perc); Di Livio (Tacchinardi 46. perc), Deschamps (Conte 76. perc), Zidane, Davids; Del Piero és Inzaghi.